Egy álom vált valóra

Egy sors-két nő
Az akarásnak siker a vége!
A történet 33 éve kezdődött mikor Balogh Lizi megszületett, és a felcseperedő kislány
beleszeretett a Roxette zenéjébe. A svéd csapat máig az egyik legsikeresebb együttes
világszerte, és ki gondolta volna, hogy egyszer közös lesz a sorsuk Lizivel,
és találkozni is fognak.
2002. szeptember 11-én Marie Fredriksson életében szörnyű betegség vette
kezdetét. Olyan kór gyűrte maga alá, amiből -mindenki azt mondta- sosem gyógyulhat
fel 100%-osan. De az akaratának, a csodának köszönhetően ő mára gyógyult.
Az örök rajongó Balogh Lizi, hasonló betegségnek lett az áldozata, de ahogyan
Marie sem, ő sem adja fel a küzdelmet, és egyre biztosabb a teljes felgyógyulása.
2011. áprilisában az ÁKOS Jegyiroda is bekapcsolódott ebbe a történetbe.
Lizi édesanyja keresett meg minket azzal, hogy próbáljunk meg segíteni beteg lányának,
és szervezzük meg, hogy lánya találkozhasson a hasonló sorsú énekesnővel.
Ákos, az iroda szíve minden követ megmozgatott, és cselekedett!
A Juventus Rádió segítségével sikerült teljesítenünk Lizi álmát, és találkozhatott Marie-val.
Kitartást, Erőt és Sikert kívánunk neked Lizi!
Hallgasd meg, hogy örült Lizi, mikor megtudta,
hogy találkozhat példaképével>>
Nagyon kedves és megható!


Balogh Lizi